Barion Pixel

Párkapcsolattal foglalkozó műhelymunka-sorozatot indítunk Budapesten, amelyre szeretettel várjuk az érdeklődőket! 

A párkapcsolat az egyik legfontosabb kapcsolat életünkben. Általában nagy reményekkel indulunk, de aztán vannak olyan szakaszok, amelyek belső ellentéteket, fájdalmakat hozhatnak, esetleg a kérdést, hogy együtt kell-e folytatnunk… Lehet ez egy nehezen feldolgozható csalódás, a mindennapi feszültségek fokozódása, az emberi fejlődésünk miatti távolodás, vagy az ügyintézésre redukálódó kapcsolat, de egyszer csak erős vágy ébred bennünk, hogy lehetne ezt másképp. Ez az ötalkalmas műhelymunka-sorozat gyakorlatokkal (és megosztásokkal) abban igyekszik segítséget nyújtani, hogy rálássunk a kapcsolatunkra úgy, ahogy eddig nem tudtunk és ebből megszülethessen valami új.

Ki az én párom és miért vagyunk együtt? Mi van a problémáink mélyén és mit hoztunk egymásnak? Hogyan válhatnak kríziseink átalakító és erőforrásokat teremtő részeivé életünknek? Hogyan lehet az, hogy ami most nem működik, az korábban nem zavart a másikban? Hogyan változnak a szerepek és a hozzá kapcsolódó elvárások? Miből fakad a boldogtalanságom? Vajon mit akar a sors tanítani nekem azzal, hogy pont a párom mellé sodort? Megtanultam már? Mi lehet még a dolgunk egymással?

Az alkalmak célja önállóan is alkalmazható eszközök elsajátítása, a berögzült minták felismerése és feloldása, tudatosodás a közös folyamatokban, és közelebb jutni ahhoz, hogy valójában meglássuk, ki is a párunk.

Az alkalmakat Osváth Andrea és Risbjerg Anna vezeti.
Időpontok: csütörtökönként 17:30-20:00-ig kétheti ritmusban
október 14., október 28., november 11., november 25., december 09.  (egymásra épül az 5 alkalom, de külön-külön is lehet rá jelentkezni)
Helyszín: Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 21. (az Arany János utcai metró megállónál)
Jelentkezni a jelentkezési lap linken lehet
Kérdésekkel az anna.risbjerg@gmail.com vagy az andrea.osvath@gmail.com emailcímen lehet hozzánk fordulni.

Az öt alkalom ajánlott ára együttesen 50.000 forint. Lehet választani kedvezményes árat 40.000 Ft értékben és örömmel vesszük, ha úgy gondolja valaki, hogy szívesen támogat másokat abban, hogy eljuthassanak erre a workshopra azáltal, hogy vállalja a 60.000 Ft-os támogatói árat. Az egyes alkalmak ajánlott ára ennek megfelelően 10.000 Ft.

Készítettünk egy előzetes tematika tervet, de minden csoport más problémákat hoz, amivel mélyebben kell foglalkozni, és mivel a munkát fontos megtartani egy élő folyamatnak, ezért a lenti kiírás némileg módosulhat.
1. alkalom – október 14.
Milyen ma nőnek/ férfinak lenni? Mi a nő és a férfi mai társadalomban elvárt szerepe? Beszélgetés a nő és férfi történelmi szerepéről. Milyen is az én partnerem az objektivitás szemüvegével nézve?
“A férfi test olyan formát öltött, amelyet az akarat eleme kondicionál; a női test viszont a képzelet bélyegét viseli.” Steiner: Az Akasha Krónikából, GA11

2. alkalom – október 28.
Mélyrepülés a párkapcsolat bugyraiba, fellebbentjük a fátylat berögzülésekről, elcsúszott elvárásokról.
“Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt – a nő férfit.” Karinthy Frigyes

3. alkalom- november 11.
Milyen értékek mentén vannak a konfliktusok? A te lelkedben hol van az elakadás a kapcsolatotok terén? Hogyan lehet külső szemmel ránézni a párom nehéz oldalára?
“A nő a házasság elején azt reméli, hogy a férfi meg fog változni, de téved. A férfi a házasság elején azt reméli, hogy a nő nem fog megváltozni, de téved.

4. alkalom – november 25.
Mi a kapcsolat? Miért vonzódunk egymáshoz? Mi értelme van, annak, hogy ketten együtt megyünk az élet útján? Van-e a párkapcsolatnak a sorskérdéseinkben különös jelentősége és ha igen, akkor mi?
“Férjet tökéletesíteni! Nem! Én ahhoz ragaszkodom, hogy a férjem tökéletesítsen engem, különben faképnél hagyom.” Charlotte Bronte

5. alkalom – december 09.
Mi a szerelem? Ki az én partnerem valójában, spirituális értelemben? Hogyan, merre a jövőben?
Keverd a szíved
napsugár közé,
készíts belőle
lángvirágot,
s aki a földön
mellén viseli
és hevét kibírja,
ő a párod.
Weöres Sándor